Gyergyóújfalvi hagyományok, szokások

Tollfosztás

    Gyönyörűek voltak a téli esték Gyergyó-szerte. Miközben kint a fehér hó csillogott, bent az emberek arcán megnyugvás az eredményesen végzett munka után. Az asszonyok fontak, kézimunkáztak, a nagymamák mesékkel altatták unokáikat, a férfiak, ha éppen akadt olvasnivaló, olvastak vagy meséltek fiatal életükről. Meggyújtották a kétágú „pillancsot" (kis olajmécses), az asztal közepére tették, hogy nagyobb fényt árasszon. Amikor csak az asszonynép volt ébren, eloltották a pillancs egyik ágát, hiszen drága volt az olaj, takarékoskodni kellett. Olyan lakás is akadt, ahol csak a tűz világánál dolgoztak késő éjszakáig. Ezeket a téli estéket tette hangulatossá a „tollfosztó kaláka". Az újfalvi asszonyok sok libát tartottak, hiszen tartásuk akkor, egész nyáron át, szinte semmibe sem került. A Maros mentén végig, azonkívül a patakok partján ingyenes legelő és fürdővíz kínálkozott a libáknak. A községben a földek egy részét parlagon hagyták (évente cserélték a bevetett földeket, a parlagokat nyomásnak nevezték - más szóval „váltóhatár" (forgóhatár) rendszernek is nevezték. Ezeken a parlagokon legeltek a libák is. Reggel kihajtották az állatokat, este pedig haza. Ősz elején rekesztették meg a libákat, pár hétig tömték, hogy levágásra puhák, zsírosak legyenek. Tollukat összegyűjtötték és téli estéken „kalákában" fosztották. Ezek a kalákák külön élményt jelentettek annak, aki ezeken részt vett. Az, aki tollfosztó kalákát hívott, kiüresített egy szobát, hosszú asztalokra kitették, kiborították a tollut. Kétoldalt padokon. és székeken ültek az asszonyok, s a maguk hozta tálba tették a már lefosztott pihéket. Az asszonyok még bele sem ízelődtek a munkába, s már ott voltak a férfiak is, akik a szoba egyik sarkába húzódva nagyszerűen érezték magukat. Viccelődtek, élcelődtek az asszonyokkal. Ha látták, hogy egyik-másik asszony elméláz, nem figyel a munkájára, gyorsan egy-egy marék fosztatlan tollat tettek a táljába, melyben rnár tollpihék, fosztott tollak voltak. Nagy volt a felháborodás, hiszen újra kellett válogatni a tollat. Aztán nevetés lett a vége ennek is. Az ügyes háziasszony, rnikor a fosztani valót rakta ki az asztalra, betett a toll közé egy karika cérnát, annak egyik végét elrejtette az asztal valamelyik végén. Amikor a legjobban nevetgéltek, szórakoztak, el kezdte húzni, letekerni a cérnaszálat. Amint a cérnakarika megmozdult, mind tovább és tovább gurult a toll alatt, az asszonyok felugráltak helyeikről, kiáltoztak, sikítottak, hogy egér van a toll között! Csak' akkor ültek vissza a helyükre, amikor a cérnakarika kibújt az asztal végén.
    Míg a férfiak elfoglalták rnagukat azzal, hogy nevetik az asszonyok ijedelmét, egy-egy mókakedvelő asszony a férfiak háta mögé somfordált egy marék fosztatlan tollúval, s valamelyik férfi ingét megtöltötte vele, begyömöszölte a nyakánál. A „tollasférfi" segítséget kért a nőktől, hogy kiszedjék a tollat az inge nyakából, a ha akadt olyan asszony, aki odaállt segíteni neki, az alaposan megjárta, mert a férfiak elkapták, s szoknyája alatt töltötték meg tollszárakkal, amit már az asszonyok lefosztottak. Sokat énekeltek ezeken az estéken. Fákó Jánosné, Trézsi néni volt az első, aki elkezdett énekelni: „Ludaim, ludaim tizenketten voltak, Mind a tizenketten hófejérek voltak..."
    Erre aztán mindenki rázendített, és szebbnél szebb nótákat daloltak. Amikor elfogyott a fosztanivaló, gyorsan kiüresítették a tollakat egy zsákba, vagy párnahéjba, letörülték az asztalokat. A háziasszony 15-20 literes fazékban hozta a cukrozott főtt kukoricát. Mindenkinek mértek egy-egy kis tálkával, a megéhezett jelenlévők nem győztek eleget enni. Sokszor haza is küldtek belőle egy-egy kis tálkával azoknak az időseknek, akik nem tudtak jelen lenni a kalákában. Ha olyan férfi volt, aki valamilyen hangszeren tudott játszani, még egy-két nótát is húzott, amire búcsúzóul táncoltak. A felszegi részen, az út és a patak között, volt egy jókora domb, ahol a gyermekek csúszkáltak. Ezt a fiúk rninden téli este leöntötték vízzel, olyan volt, rnint a tükör. A tollfosztó odacsalta a legényeket is, de bemenni nem mertek. Csak kívülről rnustrálgattak. Amikor a tollfosztóból az asszonyok indultak haza, a legények megbújtak a kapun kívül, s ahogy az asszonyok gyanútlanul mentek, elkapták őket, és vitték fel a dombra. A sikoltozásra segítségükre siettek azok is, akiket nern fogtak el. Így szinte mindenki a dombon volt. Az elfogott nőket beindították a dombon, a segítségükre sietőket utánuk nyomták. Egyesek felborultak, a következok rájuk estek. Csaknem egy „boglya" képződött belőlük. Ezek aztán csak nagy nehezen tudtak „kikuszálódni". S mert abban az időben az asszonyok bugyit nem hordtak, sokan csóré fenékkel bújtak ki a csomóból. Egy-egy ilyen estén aztán hetekig elszórakoztak. Sokan azon törték a fejüket, hogy is adják vissza ezt a legényeknek. Gondoljuk nem is maradtak sokáig adósok...
<<
>>
Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés