Gyergyóújfalvi hagyományok, szokások

Csépelés

    Ez többnyire férfimunka volt, mivel nagyobb erőt igényelt, de a nők is kivették belőle a részüket. A gazda, miután learatta a szalmástermését, a kalászosokat, behordta a csűrjébe vagy a csűrkertjébe és egy nagy asztagba rakta, külön a rozsot, búzát, árpát, zabot stb.-t. Itt Gyergyó vidékén azért volt szükség erre, mivel kora ősszel már nagyon lehűl a levegő, elromlik az időjárás, pedig minden szem termést óvni, védelmezni kellett. Az volt az „élet". A cséplőgép-tulajdonosok házról házra járva csépeltek. A szomszédok mindannyian ott voltak, ahol a gép csépelt, készségesen segítettek egymásnak. Beosztották egymást a munkába: kévehányás, törektakarítás, szalmahordás, szalmakazalba rakás, kévevágás, etetés, zsákolás. Az idősebb férfiak általában a kazalt rakták, mert ez nagyobb tapasztalatot igényelt. (Ne ázzon be, a szél ne vigye el a kazalt stb.). Az asszonyok a zsákokat rendezték, cserélték a cséplőgépen. A zsákokat bekötötték, esetleg a mérlegre tették. A zsákok elhordása (zsákolás) az erősebb, fiatalabb férfiakra tartozott. A kévevágó általában fiatal nő volt, az etető mindig férfi, aki egyébként a gép műszaki személyzetéhez tartozott. A törekhez rendszerint gyermekeket tettek, de ez volt talán a legnehezebb munka, mivel rengeteg port „nyeltek".
     A háziasszonynak sok dolga volt, főzéssel, pálinkakészítéssel, palacsinta- és pánkósütéssel foglalkozott. Minden háznál általában hízott, kifejlett bárányt vagy juhot vágtak. Ebből pityókástokányt (krumpli-tokányt) készítettek, vagy esetenként húslevest főztek. Evés előtt bőven töltötték a köménymagos pálinkát. Utána palacsinta volt vagy fánk. Amíg az ebéd tartott, a cséplőgépet átköltöztették a következő gazda udvarára, hogy minden percet kihasználjanak (sürgetett az idő). A gépet ökrökkel, tehenekkel, esetleg lovakkal vontatták. Nem sok idő volt a pihenésre a kalákásoknak, mert amint felzúgott a cséplőgép, indulni kellett a csépléshez. Ha több olyan szomszéd is volt, akiknek kevés volt a csépelnivalója, 3-4 gazdánál is csépelt a gép, ilyen esetben annyiszor ittak-ettek, naponta. Abban az esetben ha hosszabb ideig csépelt a gép egyetlen gazdánál, akkor többször is ettek. A cséplőkalákákban sem maradt el a nótázás esténként. A férfiak el-elkaptak egy-egy nőt, s megtöltötték a kebelét, vagy a szoknyája alját töredékkel. Nagy vidámság, nevetés közepette végezték a műveleteket. Ez a házaknál való cséplés addig tartott, míg meg nem jelentek az arató-cséplőgépek (kombájnok). Azután csak szalmahordásra, rakásra hívtak segítséget. Megjegyzendő, hogy a kommunista rendszer időszakában, már az 50-es évek végén, arra kényszerítették a falu gazdaközösségét, hogy termését ne az udvarára, a csűrökbe hordja, hanem az ún. szérűkre. Ezzel vége is szakadt, talán örökre, az udvarokon történő cséplésnek, habár ebben az esetben is kalákával oldották meg a cséplést, de most már sokszoros nehézség árán, mert mindennemű cséplési terméket utólag a szérűről haza kellett fuvarozniuk, ami sok fölösleges, ésszerűtlen munkával járt.
<<
>>
Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés